Christer

Egyelőre próbálkozom. Még az ismerősök is biztos unottan keresnek más blogot, mondjuk ők meg már nagyjából úgyis tudják miről szólok, akkor meg minek jönnek ide?! De nem? De, de!

óttom

Az este, ahogy feküdtem az ágyamban, és bámultam a csillagokat, arra gondoltam: hova a francba lett a tető????

Linkblog

Archívum

Felújítás - az ötlet

2007.10.30. 13:51 Christer

 Valamikor 2007. év végén elhatároztuk párommal, hogy kis lakásunk megérett arra, hogy egy "tisztasági felújításon" essen át. Első körben arra gondoltunk, hogy a megkopott linóleumot (vagy pvc, esetleg az ugyanaz?) újartelepítjük, azaz upgrade-ljük és járólapot teszünk le az előszobába, konyhába, wc-be és a fürdőt is újraburkoltatjuk..

Amúgy a lakás nem óriási, 60 m2 két szoba, meg a többi.

Persze az ember elgondolkodik, hogy mit is kéne még csinálni, ha már félig összebarmoltatja a lakást legyen teljes a káosz. Jó, festetni azt kell! Cseréltessük ki az elektromos vezetékekt a falban, mert azok még aluminiumok és sok rosszat lehet hallani az ilyen vezetékekről. Rendben.
Egyik-másik konvektort pár éve életveszélyesnek minősítette egy gázos alak, hát cseréljük azokat is, vagy még jobb ötlet legyen nekünk kis központifűtésünk saját kombi cirkóval, meg radiátorral és termosztáttal. Okay.
Mi legyen még? Legyen klíma. Nyáron (nem tudom miért csak akkor) elég meleg tud lenni a lapostetős épület legfelső szintjén. Klímát a hálószobába!
Ha már egyszer fűtünk-hűtünk legalább egy picit tartsuk bent a hőt a lakásban, ezért gondoltuk a régi, meg amúgy is koszos ablakokat is kicseréltetjük. Nincs is olyan sok csak két 150x150-es ablak meg két 240x90-es erkélyajtó (erkély az nincs).

Valhogy ezen fő lépések mellett indultunk neki. Persze hagytunk magunknak időt. Nyárra terveztük az egészet, hisz valamikor májusban juthatok úgyis csak hozzá a nyolc éve gyüjtögetett lakáskasszás pénzhez, meg addig még próbálunk félretenni és akkor nem lehet baj.

Szólj hozzá!

Címkék: lakás

süti beállítások módosítása